Brassai Sámuel
enciklopédista, polihisztor (1800-1897)



Helység/Temető: Kolozsvár, Házsongárd, III B
Síremlék: NN alkotása, foto: Házsongárd Alapítvány
Életrajz: Wikipédia
GPS: 46.761714, 23.593512

Lászlóffy Aladár: Házsongárd

Jellemző anekdota róla, az akarat metaforája, bár aligha kényszerült valóban erre, hogy zongora híján egykor az asztala lapjára rajzolta fel a klaviatúrát, s így tanult meg ezen a hangszeren is játszani.
Változó számokat adnak meg azt illetően is, hogy hány nyelvet beszélt a tucatnyi körül; de elvitathatatlan, hogy az esztétika, a csillagászat, a pénzügy s a matézis, a zene s a logika, a történelem s a muzeológia egyaránt köszönhet neki valami gazdagítót, jó, alapos, 19. századi értelemben. No meg az irodalom. Félelmetes hírű, sőt hírhedt verekedő volt a maga idejében - tehát végig a századon - a kritika nemegyszer elszabadult játékszabályai szerint.
Hatkor már talpon volt, s legott a zongorához ült, voltak neki "szerelmetesei", legelső Beethoven, azután Muzio Clementi, Mozart, Chopin és mások. Aki muzsikus csak odavetődött, az mind elragadtatva távozott abból a kis kerti szállásból.
Mindig utálta a léhát, a pozőrt, de a komoly tudás alapján törekvő embernek nem volt nála hívebb patrónusa. Egyszer valami tökéletlen Vergilius-magyarázatra bukkant, összeszedte a régi klasszikusnak minden kiadását, s megírta a kritikát oly fáradsággal, hogy a felével elvégezhette volna a fordítást magát; mikor pedig ezt meg is jegyezte valaki, Brassai azt felelte, hogy: "Többet ér egy hibának a kiküszöbölése, mint egy igazságnak a fölfedezése, mert az igazság előbb-utóbb kipattan, a meghagyott hiba ellenben folyton ront, megtéveszt, árt."
Különben mindenben szerette a választékosságot: teát Angliából, kávét Triesztből, pástétomot Strasbourgból, szilvóriumot Székelyföldről, mézet Borszékről rendelt.