honvéd vezérőrnagy, aradi vértanú
Helység/Temető: Arad, vértanúk emlékoszlopa
Síremlék: Jablonszky Vince alkotása,
foto: Noéh Ferenc
Életrajz: Wikipédia
GPS: 46.162250, 21.332440
Sujánszky Euszták minorita szerzetes visszaemlékezése
Kezet szorítva fogadott beléptemkor, s a brünni hóhért, ki éppen szobájában kémlelődött, valamint az őrt is kiparancsolván, velem barátságos beszélgetésbe elegyedett.Többek közt mondá: "Tisztelendő barátom nem félek a haláltól, hisz ezerszer néztem én szemeibe; ámde mégis fáj, hogy a császári háztól azon kegyelmet sem nyerhetők, miszerint katonához illőleg - golyó által végeztetnénk ki."
Ezeket mondva felkére, hogy az éj óráiban vigasztalhatlan nője, Emília számára némi megnyugtatásul általa készített imát imádott nőjének kézbesítsem.
E nagy férfiú meggyónt, röviden a hitvallást letette, és én, midőn engedve kérelmének őt feloldozám, kezeimet fejére tétette, és azt önkezeivel fejére szorítván egész imám alatt ott tartotta, s miután ez is megtörtént, így szóla: "Most már nyugodtan halok meg, mert magyar pap által áldattam meg." S miután ágyában újra felemelkedett, mondá: "Mielőtt eltávoznék, tisztelendő barátom, ha nem utál, csókoljon meg engem." "Hogy utálnám a hősök leghősebbikét!" S mi majd öt percig egymás nyakába borulva keservesen zokogánk.
Végrehajtatván a négy tábornokon a véres ítéletet, a bitófára ítélt kilenc tábornok ugyanazon katonai kíséret mellett indult meg.
Damjanich, látva, hogy sírok, így szólt: "Mit sír, tisztelendő barátom, hisz akit kezében tart, az is az igazságért akasztatott fel." S reá kerülvén a sor, miután hét bajnoktársa halálának szemlélője volt, így szóla: "Azt gondoltam, hogy utolsó leszek, ki mindig első voltam a csatában." S mankók segélyével kocsijáról leereszkedvén, miután nyakkendőjét kezeimbe adá, hogy mint örök emléket nejének kézbesítsem ("Mondja meg nőmnek, hogy ezt nem a hóhér oldta le nyakamról, s nézzen meg jól, bátran fogok meghalni. Mondja el ezt nőmnek, ez vigaszára leend imádott Emíliámnak"), lelépett az oszlop előtti zsámolyra, s még egyszer megszólítva, ne feledjem el a reám bízottakat, a vele működő hóhért figyelmeztette, hogy szakállát össze ne kuszálja, e végszavakkal: "Éljen a haza!" kiadá nagy lelkét.
Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra
Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben - Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni - dicsértessék a Te neved mindörökké!Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.